Móri ezerjó...

Mórra megyek ma délután Születés Hete alkalmából női kört tartani. persze nem kérdeztem meg a vendéglátóktól, hogy a legegyszerűbb a célpontot megközelíteni. A google kereső semmilyen információja nem nyugtatott meg. És akkor megtaláltam ezt a bejegyzést valami Macskemedve blogjában :) : "Úgy emlékeztem, hogy a túra Mór vasútállomásról indult. Odaérve azonban meglepetés várt minket. Egyrészt az állomás annyira lepukkadt volt, hogy András először nem is hitte, hogy használatban lehet. Kiszálltam és megtekintettem a kint lógó menetrendeket, imígyen megbizonyosodva az épület rendeltetésszerű használatáról. Viszont egyetlen túratársat se láttunk, pedig már csak 10 perc volt hátra az indulásig. Ezért felhívtam Tónit (némi parázás után, amely alatt azt hittem, otthon hagytam a telefont, mert az övtáska helyett a kabátzsebembe tettem vissza).
-Nem a vasútállomás, hanem a buszpályaudvar!-magyarázta Tóni. -A Zámoly táblákat kövessétek.
-Melyik irányból?
-Hát ahonnan jöttök. A 81-esről jöttök, vagy nem?
-De mi a vasútállomásnál vagyunk!
-Mindegy, kövessétek a Zámoly táblákat.
Elindultunk a központ felé; sehol egy Zámoly tábla. Kevés járókelő volt az úton, de megállítottuk az első szembejövő nénit.
-Elnézést, a buszpályaudvart keressük.
-Micsodát?
-A buszpályaudvart.
-Erre nincs buszpályaudvar-lepődött meg a néni, és igen bonyolult kézmozdulatokkal elkezdte magyarázni, hogy merre van. Végszóként még hozzátette: -De erre nincs buszpályaudvar.
-Gyanítottuk-feleltem, és továbbindultunk.-Te értetted, mit magyaráz?
-Nem.
András ezután az intuíciójára hagyatkozva kanyarodott be különböző utcákba, de se buszpályaudvart, se Zámoly táblát nem láttunk. Éppen megszólítottunk egy bácsit is útbaigazítás végett, amikor Tóni újra hívott.
-Ja, bocs, hülyeséget mondtam, nem Zámoly, hanem Pusztavám!
Eddigre a bácsi is elmagyarázta a megfelelő irányt, a Pusztavám táblára még emlékeztünk is. Sikerült tehát alig 2-3 perces késéssel érkezni a találkozóra. A buszpályaudvar viszont meglepetést okozott: semmi fedett épület, egy Lapos nevű kocsmát leszámítva, csak két buszmegálló egy fordulóban. Tóni utóbb emlékeztetett, hogy egyszer egy többnapos túrára csatlakozva itt Móron szálltam le, ezért igazán felismerhettem volna. Egy móri lány pedig a túra során fényt derített a néni különös viselkedésére is.
-Szerintem nem is értette azt, hogy "buszpályaudvar". Itt Móron senki se használja ezt a szót; mindenki csak úgy hívja, hogy "a Lapos"."

2012. máj. 7. 8:44 | még nincsenek kommentek

írta: mesoo
 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Kipörgetett magából végre az átváltoztató...

Nem volt rövid idő, mert akarattal el akartam menni olyan irányok felé, amik most még nem lehetnek enyémek. Most nem. Akartam volna a matriarchát, a bábát, a varázslónőt... de nem ezek mutatkoztak sem álmaimban, sem megéléseimben, sem a jelekben. Tegnap reggelre döbbentem rá, s raktam össze az összes apró mozaikcserepet, mik hónapok óta lábaim elé hullanak: az Amazon az enyém itt és most. Kicsit olyan megélés, mint amikor  egy nő GYES-ről tér vissza a pörgedelmesbe... Folyton figyelem magamat, mit szeretnék valójában, mit súgnak az ösztöneim, a felvett szerepek közül mi az enyém, és mi nem. Melyik cipőm az, amit a családom érdekében egy darabig mégis viselnem kell. Müller Péter nagyon szépen beszélt erről tegnap... Döntéseink meghozatalánál az érett ember odafigyel arra is, hogy rendszerben élünk. Hozzátartozókkal és barátokkal. Nagy horderejű döntéseink felboríthatják mások magánéletét és teljes érzelmi biztonságát. Vannak beérési folyamatok, vannak időpontok, amikor már megtehetek valamit, nyugodt szívvel és lélekkel... Addig nem. Kicsit nehezen fogadja a család így is, azt amilyen most vagyok. Kiléptem a nővérke szerepéből, a mindent a feneked alá teszek, és lesen minden kívánságodat időszakból. gyakran még nyersre sikerednek a válaszaim. Gyakran jut eszembe a Vad Magyarország című filmben a saspár, amelyik a felnevelkedett sasfiókot elmarja a saját vadászterületről, hogy keressen magának másikat. És persze keresem továbbra is kérdéseimre a válaszokat. Müller Péter szerint akkor vagy a helyeden, amikor jönnek az akadályok... Nem a sima  pálya a sorsod által elrendelt meghívás. Hanem amikor a nem keresztényi értelemben képes vagy felvenni a keresztedet, a saját sorsodat bevállalod.

2012. máj. 7. 7:31 | még nincsenek kommentek

írta: mesoo
 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Ajánlom szeretettel...

Erdély néprajzi tájai és népi kultúrája

2012. április 21-április 30.

Útvonal: Kalotaszeg/ Méra-Válaszút-Szék-Magyarlapád-Vajdaszentivány-Gyimes-Moldva/ Pusztina, Klézse, Külső-Rekecsin

A kirándulás Románia magyarok lakta területén történik, ahol megismerik a meglátogatandó ország, illetve települések magyarságának történetét, jelenét, etnikai összetételét.

Sokszínű programjaink között szerepel egy vagy több emlékhely (Ady, Csinszka, Jókai, Kányádi...Ezeréves határ), természetföldrajzi látnivaló (Király-hágó,Tordai hasadék), templom (Kolozsvár), kastély (Szamosújvári börtön, Bánffy,Rákóczy), múzeum (Kallós Zoltán gyűjtemény) megtekintése.

Az útvonal kiemelt helységeiben, a szálláshelyeken, közös fellépés, táncház, foci, kirándulás a helyi fiatalokkal, a község nevezetességeinek felkeresése, helyi mesterségek kipróbálása, találkozás adatközlőkkel, bepillantás a falu életébe.

A programok nagy része a helyi lakossággal való személyes kapcsolatteremtés keretén belül történik.

A kirándulás részvételi költsége: - családoknál a szállás, étkezés, a belépők, buszköltség és járulékai - 60000 Ft/fő.

Jelentkezési szándékukat kérem, február végéig írásban, valamint az első részlet, 30 000 Ft befizetésével jelezzék a kapcsolattartónál.

Kapcsolattartó: Juhász Katalin

20/583-8604

juhasz0905@gmail.com

Részletes programtervet igény szerint elküldöm.

Indulás: április 21. szombat, reggel 7.30

Arany János Általános Iskola és AMI

1145 Újvidék tér 3.

Érkezés: április 31. hétfő, esti órákban

Arany János Általános Iskola és AMI

1145 Újvidék tér 3.

2012. márc. 15. 17:30 | még nincsenek kommentek

írta: mesoo
 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Átváltoztató...

Ha valaki olvasta az Életkör című könyvet, akkor tudja miről beszélek. Végleg lezárult egy korszak. Búcsút intettem-intettünk neki. Bezárult az ajtó a hátunk megett, s most nézdegélem, hol tárult a másik. Ezért is nehéz mostanában írnom. Nehezen szánom rá magamat. Kezünkben a negatívos eredmény és annak tudata, hogy persze folyamatosan figyelni kell. Mindennapjaink kezdenek a normálisra hasonlítani. Már nem adok be injekciókat, két mázsa gyógyszert, nem fürösztök, nem pelenkázok, nem cserélek naponta ágyneműt. Sőt buszra szállunk,megyünk, nyüzsgünk, Boginak tegnap volt az első néptánc órája.

De most, hogy vége, nem kerülhetjük meg életünk nagyon fontos kérdéseit:meddig lakunk még Pesten, meddig még albérletben mikor és hogy sikerül saját otthont teremteni, onnan hogyan fogunk dolgozni és mit, Bogi hogyan és hová fog iskolába járni... Újabb perdületet igyekszik venni életünk, ha megengedjük, s haladunk ezzel az irammal, ha hagyunk mindent veszni,ami már nem szeretne velünk maradni, akkor nem fog fájni. Így szól a TORONY kártyájának bölcsessége. Nem tudom hogy is jutott eszembe, régen nem vettem kezembe a lapokat. De talán ez az átváltoztató lényege. Bár az Életkör azt mondja, a Szerencsekerék üzenete illik ide, de én belülről tudom, hogy IS.

2012. márc. 15. 8:29 | még nincsenek kommentek

írta: mesoo
 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Csontsűrűség vizsgálat...

9 órára időpont. Biztonsági időt ráhagyva elindulunk. Metróval kerülünk, mondván, az nem dugul el. Menet közben a szerelvény megáll az alagútban, bejelentik, hogy valamit hirtelen meg kell szerelni. Várunk...

9-re beesünk az adminisztrációs pulthoz. Bejelentkezünk, elnavigálnak. csontsűrűség vizsgálat nincs is, csak denzitometria. Keressük bőszen. Nem találjuk.Mert az ajtóra már csak az van ki írva: ODM labor. Mintha tudnunk kellene, hogy ez a három egy és ugyanaz.

Mindjárt közlik velünk, hogy tegyük magunkat parkolópályára,mert a doktornő majd csak egyszer... egy óra elteltével érdeklődve beszedik a papírunkat és közlik, hogy nem is voltunk beírva az előjegyzési naptárba. Ja, tényleg, mintha valaki üzent volna valamit...

A vizsgálaton az átsugárzás újabb verziójával ismerkedhettünk... Az ágy a gép alatt össze-vissza liftezett. Én közben a készüléken figyelhettem Bogi teljes csontozatának a kirajzolódását.

Eredmény: a teljes testében csontritkulás van, a boka csak jelzett. Azt mondja a doktornő, a szteroidok miatt van. Mellékhatás.Mondtam, olyat a gyerek nem is kapott. Akkor a kemoterápiától és a mozgásszegény életmódtól...

D vitamin, calcium, mozgás. Azt mondja, legjobb lenne úszni... Kanüllel? Vicces lenne. Vagyis nem annyira. Egyébként nagyon aranyos volt a doktornő és az asszisztense is. Egy szavam nem lehet. Nincs is.

 

 

2012. febr. 24. 19:47 | még nincsenek kommentek

írta: mesoo
 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Azta...

Három nap alatt három felkérés szüléskísérésre... :)

Boldog vagyok, vagy boldog vagyok?

2012. febr. 23. 22:02 | még nincsenek kommentek

írta: mesoo
 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Mire van most szükségünk...

Egyre többen kérdezitek mostanság, és én csak szolidan lesütöm a szememet, hímelek-hámolok, s nem merem szemtől szembe kimondani, pénzre. Mert a március tizedike hamar eljő, s mi minden nap újra és újra átszámoljuk azt, ami nincs, pedig oda kellene adni a főbérlőnek. Pár hónappal ezelőtt minden nap csurrant-cseppent és a sok kicsi sokra ment, élére raktuk, s minden fontosra futotta.

Ha valaki tudna nekem egy négy órás munkát, vagy itthon végezhetőt számítógép, internet mellett, boldog lennék. Ismertek nagyjából. Minden szóba jöhet, amiben fantáziát láttok velem kapcsolatosan. Nem szeretném bekorlátozni a lehetőségeket.

Bogi gyógyulásának hírével párhuzamosan egyszerre szűnt meg minden létező baráti támogatás. Nagy zuhanás ez nekünk hirtelen. Nem készültünk fel rá. Hogyan is készülhettünk volna? Ezen nagyon sokat gondolkodom.  Nagyon lassan kezdenek csak beindulni a dolgaim, kevés pénzért, de azért mégiscsak valamicskét már én is hozok a konyhára.

Tárgyi dolgok tekintetében Boglár sok vásznat, keretet, tempera és akril festéket fogyaszt százon. Az össze babaruha tervező füzete betelt, most arr sincs pénz, hogy újat vegyünk.

Tavasszal, nyáron már könnyebb lesz. Talán kicsit beindulnak a dolgaink, és a fűtésünk is egyedi mérőórás. Meleg hónapokra nem kell átalányt fizetnünk majd.

2012. febr. 23. 21:31 | még nincsenek kommentek

írta: mesoo
 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Fontos és sürgős: Őssejt donort keresünk Balu barátunknak!

Balu ezt írta Facebook özenőfalára:  "Az egészség nem minden, de az egészség nélkül minden semmi."

 

Egyszer már legyőzta a leukémiát. Büszkék voltunk rá. Az összes gyerek és szülő valahogy a saját gyógyultjának tekintette. Biztos vagyok benne, hogy az orvosok és nővérek nálunk is jobban feszítettek. Egy ilyen osztályon gyakori a fájdalom és a nehézkedés, így annál erősebb kontraszként be sugároz be mindent a hála és az életöröm...

 

Lelkesen álltuk körbe, amikor vissza-vissaztért egy-egy kontroll vizsgálatra. Szép szál kamasz fiú, egyre jobb kondiban. Újra vízilabdázhatott. Álmélkodva vettük tudomásul, hogy Moszkvába költözik szüleivel, ezentúl ott jár iskolába, ott tanul.

 

Nemrégiben hazalátogattak, s csináltak neki egy rutin kontrollt. Mosolyogva futott neki. Mi baj lehet? Igaz, öt év elteltével mondják ki valakiről, hogy meggyógyult, na de csak rá kell nézni...

 

A látszat csalt. Balu testében újra hatalomra tört a leukémia. Most bent fekszik kedvenc kórházunkban, és kapja a csontvelő átültetést előkészítő erős kemoterápiát.

 

Rákészülnek, mert minél előbb el kell végezni a procedúrát. S közben mindenki összeteszi két kezét, hogy a kezelés végéig legyen donor! Mert Balu nem a saját őssejtjeit kapja vissza. Valaki másét, akit még meg kell találni.

 

Drága Barátom! Baluval és édesanyjával egyeztetve most arra szeretnélek kérni, ha szoktál ilyet csinálni, akkor menj, és adj! Ha még soha nem tettél ilyet, ideje új rutinokat bevezetni az életedbe. Ha nem Balunak lesz jó, amit önmagadból ajándékozol, valaki másnak mentheted meg az életét.

 

Idemásolom az Újpest Vízilabda Utánpótlás Sportegyesület levelét (http://www.ujpestpolo.hu/index.php/hirek/tegyunk-baluert.html), egyrészt, hogy elhidd, Balu valóságos húsvér személy, másrészt, hogy tudd,mit kell tenned, ha elszántad magad:

 

"Társunk, barátunk Tóth Balázs - mindenki Baluja - ismét segítségért kiállt. Azt hittük, azt hitte már megnyerte a háborút a súlyos betegséggel szemben. Sajnos csak csatát nyert, most nagy szüksége van segítő kezekre, de leginkább tettekre. Segítenünk kell, hogy betegségét egyszer, s mindenkorra legyőzze! Kérünk mindenkit, aki képesnek érzi magát arra, hogy csontvelő donorként Balázsnak esélyt adjon, az jelentkezzen az alábbi elérhetőségen. Mutassunk példát, hogy megtanuljuk mit kell tenni ilyenkor, a nehéz, talán legnehezebb helyzetben.

 

Részletek:18 és 55 év közötti személyek mehetnek csontvelő donornak, 18 év alatt szülő jelenléte és beleegyezése is szükséges.Első lépésben vérvétel történik, és ott a központban részletes tájékoztatást adnak, hogy mivel jár ez és, hogy a jelentkező személynek alkalmas-e az egészségügyi állapota.

Cím:  1113 Budapest, Karolina út 19-21 Országos Vérellátó Szolgálat

 

Fontos tudni, hogy aki jelentkezik nem kezdheti azzal, hogy Tóth Balázs donorja szeretne lenni. Ez tehát nem olyan műfaj,mint amikor Bogi lányunknak célzottan küldtétek a vért az ország legtávolabbi pontjából. (Nagyon hálásak vagyunk érte.)

 

A vizsgálatot követően - amikor az értesítés megérkezik, hogy a vérszövet valaki számára megfelelő -, akkor lehet megtudni, hogy pontosan kinek jó és még akkor is van lehetőség visszalépni. Ha azonban a jelentkező igent mond, akkor már a beavatkozás után nincs lehetőség a visszalépésre, tehát tényleg olyan menjen, aki vállalja ezt! Beavatkozáskor a csontvelőből leszívnak egy kicsit a megfelelő donorból, ami pár szúrás érzéstelenítővel, mely után pár napig fájhat, ami kibírható és az egészségre nem jelent veszélyt."

 

Ezen az oldalon több információ is található az őssejt donorsággal kapcsolatosan. http://ossejtdonor.blogspot.com/

 

Többek között azt is, mely vidéki városokban és hol lehet vért adni a donor jelölteknek,milyen feltételei vannak, mit kell magaddal vinni, mit kell kitölteni stb.

 

 

Segítségedet előre is köszöni: Balu és családja, az összes barát, köztük Bogi és én, vagyis Meső

 

Kérlek oszd meg ezt a bejegyzést minél több barátoddal!

Tedd fel minél több honlapra, oldalra, blogba, ahová bejárásod van!

 

H szeretnéd felvenni vele a kapcsolatot ezt írd be a keresőbe: http://www.facebook.com/VJ.Balu

2012. febr. 23. 21:19 | még nincsenek kommentek

írta: mesoo
 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Bogi most...

Az MR eredménye negatív lett!

A jobb bokája azonban bedagadt. Röntgen vizsgálat kiderítette, csontritkulása van. Holnap megyünk csontsűrűség vizsgálatra.

Engedélyt kaptunk BKV járművek használatára, ez egyben azt is jelenti, hogy már nem kell mindig a segítségünkre sietni autós barátainknak. Külön köszönet és hála Papzsoltinak és az ő családjának. ők immáron nyolcadik babájukat várják,ennek ellenére mindig jöttek és segítettek... és persze köszönet sógoromnak,aki rendszeresen elkésett miattunk a munkából... No és persze köszönet Ildikó barátnőnknek, az első félévet szinte teljes egészében végigcsinálta velünk szállításügyileg is és még sok minden másban is.

Persze maszk a járművekre, az dukál...

És engedélyt kaptunk a néptáncra is. Óvatos duhajként4 Ennyi instrukciót fűzött hozzá JóPéterDoktor. Tegnap meg akartuk lepni a néptánccsoportot. Beosonkodtunk az iskolába. Sajnos átalakult az órarend és az óra eleje helyett a végére érkeződtünk.

Jövő héttől indul a mandula. a csontritkulás egyik alapgyógyító eleme a mozgás. Utána kukucskáltunk néhány infónak.

2012. febr. 23. 21:10 | még nincsenek kommentek

írta: mesoo
 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Valentin nap, nálunk...

Párom rezignáltan megjegyezte, ma van Drezda bombázásának 67-ik évfordulója... Eszter lányom visszakérdezett, akkor ti ma azt ünneplitek anyával? Nem, nem ünnepeljük, megemlékezünk róla. (Jó, hogy szólt róla, mert magamtól nem biztos, hogy eszembe jutott volna...) Éljen a romantika és a gyakori lábmosás:) Eszter minden esetre nagyon készül. Vacsora vendége lesz :) Boginál megrendelte a szobadekorációt. Bogi túlteljesített egy nagytakarítással Eszu szobájában... Nem semmi... Bogi valahogy nagylány lett, és egyre többet "csajoskodik" Eszuval. Jó nézni őket...

2012. febr. 14. 12:54 | 1 komment

írta: mesoo
 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

MR...

Fél ötre értünk oda. A kutyának nem fájt a késésünk, mivel a 14 órára berendeltek sem kerültek akkor még be. Tömve volt a váró, ilyet még nem is láttam. A gyerekek fáradt-unalmukkal visítoztak, nyűglődtek. Állítólag kora délután a Peter Cherny Alapítvány hozott három pici babát, akiket altatásban kellett vizsgálni, illetve előző nap betrottyolt a gép, és a delikvenseket a tegnapi napra irányították át. A 4 órás időpontunkkal háromnegyed hétkor kerültünk sorra. Szerencsére Bogi nagyon jól bírja már a gyűrődést. Rejtvényt fejtettünk és ismerkedtünk, ahhoz nagyon értünk. Az eredményért egy hét múlva kell mennünk, ahhoz képest, hogy eddig mindig másnapra már ki kellett értékeltetni :) Szerintem ez remek jelző Bogi állapotát illetően.

2012. febr. 14. 12:53 | 1 komment

írta: mesoo
 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Megszületett...

A szülői támogató füzet, az onkológiákra, amit Bogival segítettünk megírni másokkal karöltve, hogy később  érkező sorstársainkat segíthessünk az úton. Annyira büszke vagyok rá. Olyan jó érzés... A nyitóoldalon Bogi egyik alkotása...

2012. febr. 13. 15:31 | 1 komment

írta: mesoo
 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Mi van velem?

Mostanság minden napra jut egy kiadós migrén. Szombaton azonban komolyan rosszul lettem. Bogi születése előtt voltam így utoljára. Zsibbadás, ájulás közeli érzés... Akkor nem ültem le időben, hanem bementem a tanáriba segítséget kérni... Mire beértem,összecsuklottam és lezsibbadt-lebénult a fél oldalam, közte a beszédközpont is, mivel azt valahogy nem lehetett elfelezni, a  nyelvem mozgásképtelenné vált. Belülről pontosan tudtam, mi van, de kommunikálni képtelen voltam. Így vitt el a mentő. Azt hitték, agyvérzés, azonnal kivizsgáltak, de nem találtak semmit és én másnapra már rendeződtem. A Ct-be bénultan toltak, semmi eredmény... Hát most is hasonlót éltem meg. Felálltam a gép mellől, ahol előtte még az sz7 szervezőknek fogalmaztam anyagokat. Elindultam a konyha felé, és félúton az ebédlőben időben még le tudtam ülni, de szólni apának már nagyon nehéz volt. Ő pedig először azt hitte hülyéskedek megváltoztatott hangon. Aztán szerencsére rám nézett, és én pont akkor borultam rá az asztalra, azonnal rohant, amikor rájött, baj van. Befektetett az ágyba, megitatott, folyamatosan szóval tartott, hogy láthassa az állapotom változását. Vízszintesben magamhoz tértem. Nem igényeltem mentőt, biztos voltam benne, hogy megint elmúlik. Barátaim gyakran mondták tavaly, hogy a következő nehéz érzelmi megélés a gyerek gyógyulása lesz, és a régi életünkbe való visszailleszkedés. Fel sem fogtam mondanivalójuk mélységét. nem bírtam belehelyezkedni, hogy is tehettem volna. Azt gondolom, most erről van szó... Egy éven át minden másodpercben tudtam,mit és mikor kell tenni, hogy minden másodpercben szükség van rám. Most nem vagyok ennyire magabiztos, néha lebegve keresem önmagamat, és nehéz álmokkal küzdök éjszakánként.

2012. febr. 13. 15:27 | 1 komment

írta: mesoo
 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Stressz a köbön...

Sógoromra várunk. Nem engedték el időben a munkahelyéről, késni fogunk az MR vizsgálatról... csak reménykedni tudunk, hogy odabent is csúszás lesz, mint mindig. Utálok késni. Szűz az aszcendensem. Rendnek kell lenni a naptáramban, az időpontok között, indulási és érkezési oldalnak egyaránt... Ma még nem fogjuk megtudni az eredményt. Nagyon izgulok. Eddig nem gondoltam bele, hogy esetleg baj is lehetne, csak most, hogy ennyire nagyító alá teszik a gyermeket.

2012. febr. 13. 15:19 | 2 komment

írta: mesoo
 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Női kör 14-én kedden az Életkörben, velem...

Aktuális kérdésem Tehozzád: Egész vagy? Teljes vagy? Kerek vagy? Nem érzed úgy, hogy valahol elvesztetted önmagadat? Sőt, hogy esetleg egy ideje árnyéka vagy önmagadnak? Netán hiányzol önmagadnak? Ismered azt a megfogalmazást, miszerint: nem vagy magadnál?? Vagy felszólító módban: térj már magadhoz!? Ezeknek a kifejezési módoknak komoly gyökere van. Ezen az estén a lélekrész vesztéssel és a lélekrész visszatérítés ősi lélekgyógyászati technikával foglalkozunk, elmélettel és gyakorlattal egyaránt. Ezen tanítás segítségével megérthetjük, mi akadályoz bennünket időről időre, hogy önmagunk lehessünk és jól érezzük magunkat a saját bőrünkben, noha már annyi mindennel kísérleteztünk gyógyulásunk, talpra állásunk reményében.

Alapinformációk:

Érkezni 17.30-tól lehet, ekkor teát főzünk, hangolódunk. 18.00 órára ha nem érsz oda, akkor kérlek, ne gyere! Pontosan fogunk kezdeni, és szeretnénk minden alkalom összes másodpercének biztosítani az intimitását. A csoportot hivatalosan 20.00-kor zárjuk. 21.00-kor az ajtót is szeretném magunk után.

Bejelentkezésre szükség van az első alkalommal: Írd meg nekem, ki vagy, illetve miért szeretnél ehhez a körhöz tartozni! Címem:kobzazsuzsa@gmail.com A bejelentkezés azért is fontos, mert az első ismerkedő, köralakulás után a csoportokon két új embernél több a csoportdinamika biztosítása miatt nem vehet részt. A beérkező jelentkezéseket mindig beérkezés sorrendjében veszem figyelembe. Ha harmadikként jelentkezel, akkor sincs gond, csak a következő hétig várnod kellene a csatlakozással. Természetesen nem kell elköteleződnöd. Az első alkalom után akkor jössz legközelebb, amikor tudsz, és persze amikor szükséged van rá.

Minden első alkalom kóstolónak számít, vagyis ingyenes, csak 500 Ft terembérleti hozzájárulást fogok elkérni. Minden további alkalom sávos fizetési rendszerben működik.

Teljes részvételi díj: 3000 ft

Ebből gyermekenként lejön 500 Ft (Vagyis ha van négy gyermeked, akkor csak 1000 Ft/alkalom a részvétel)

Diákoknak 1500 Ft

(Az Életkör dolgozóitól 500 Ft terembérleti hozzájárulást fogok kérni.)

—————————————————————————————————————————————————-

Mire számíthatsz február 14-én 18-20 óráig?

A megosztó körben a házi feladatot beszéljük meg. Hogyan sikerült odafigyelni arra, hogy amennyi új dolgot becipeltél az otthonodba a héten, annyit el is kellene távolítani? Sikerült-e megoldani a selejtezést, elajándékozást, kidobást? Sikerült-e újraértékelni a tárgyak jelentőségét, amelyek körbevesznek lakóhelyeden?

Kezdeti munkáink lényege önmagunk gyógyítása. Mert amíg mi nem vagyunk rendben, addig magunk körül sem várhatunk rendet. Amíg mi magunk erőtlenek vagyunk, másokat sem vagyunk képesek megtartani.  Amíg nekünk nincsenek biztos energiatartalékaink, addig másnak sincs miből adakozni. Amíg önmagunkat nem érezzük biztonságban, mások felé nem vagyunk képesek odafordulni és teljes szívvel megnyílni. Amíg sebeinket nem gyógyítottuk be, a körülöttünk élőket mi magunk sebezzük tovább. Ismét ennek a jegyében haladunk tovább önmagunk feltérképezésének és gyógyításának az útján.

Legutóbb a menstruáció szakralitásáról meséltem. Aztán ti kérdeztetek. Jó társaságban, érdekes témával hamar telik az idő. Megtanítottam az alapjait annak a felismerésnek, hogy ha legalább fél éven keresztül részletes leírásokat készítesz magadról ciklusod minden egyes napján, feltérképezheted önmagad havi energiaáramlását. megtanulhatod előre diagnosztizálni magadat egy adott napra. Akkor vajon energikus leszel-e, avagy inkább fáradékony, koncentrálóképességed csúcsokat dönget, avagy inkább bealszol az asztal alá, párodról letéped a nadrágot aznap, vagy inkább kerülöd az intim érintkezést, vásárlás esetén józanul gondolkodsz, avagy esztelenül költekezel… Annyira belelkesedtem,miközben beszéltem róla nektek, hogy elhatároztam, ezt a témát írásban is részletesen ki fogom fejteni. pontosítva a magadnak feltehető kérdéseket kérdőív szerűen egy napnak a végén… Így sokkal egyszerűbbé válhat a technika alkalmazása.

Női létünk során számtalan esélyünk van arra, hogy nőiségünkben sérüljünk. Itt fogunk rácsatlakozni az előző alkalom témájához. Ez nem jelenti azt, hogy ha az előző alkalommal nem jöttél volna, akkor most ne tudnál beilleszkedni az áramlásba. Dehogynem, gyere bátran.

Előfordult, hogy gyerek korodban kislány minőségedet érte olyan szintű ártás-bántás, aminek a során azt érezted, mintha kimenekültél volna önmagadból egy időre, vagy mintha ellopták volna lelkednek egy részét?

Kamasz korodban történt esetleg valami ehhez hasonló?

Volt esetleg árulásban és/vagy megcsalatásban részed, amikor azt érezted, gyomorszájon rúgtak, vagy kitéptek egy darabot a szívedből?

Esetleg olyan gyorsan történt veled nehéz élettörténés, hogy nem volt időd rá egyáltalán felkészülni?

Esetleg meghalt valakid?

Esetleg nagyon későn jutott el hozzás valami olyan információ, aminek kihagyásával kapcsolatosan utólag azt érzed, megloptak?

Az ősi sámángyógyászat úgy tartja, lelkünkből a tramák során részek válnak le.  Kis trauma, kis lélekrészecskék, nagy trauma, nagy lélekrészek, gyakori trauma, folyamatos kiszakadások… A végére már hiányozni kezdesz önmagadnak. És persze ugyanúgy, ahogy te esetleg azt érzed a trauma során, konkrét személy vett el tebelőled, más is érezhet veled kapcsolatosan ugyanilyet.

A többit személyesen mesélem el. Remélem sikerült felcsigázni az érdeklődésedet.  Természetesen most sem maradunk az elméletek szintjén. Azt szeretném, ha már ma “egészebben-kerekebben” tennéd ki a lábadat, mint ahogyan befelé jövet átlépted a küszöböt.

Ami a körben elhangzik, ami a körben történik, továbbra is a köré marad.

Viszek ismét dalokat, amelyeket együtt tanulhatunk és énekelhetünk. A belefeledkezett éneklés segíthet a megnyílásban. Vigyázat, ez az alkalom még  ”belemenősebbre” és mélyebbre sikeredhet. Reményeim szerint alkalomról alkalomra erősebben tapasztalhatjuk majd, milyen is az, amikor a női kör nem csak összegyülekezett hölgyek egy helyszínen létezését jelenti, hanem egy igazi közösség együtt lélegzését.  Az est végén természetesen újra adok házi feladatot :)

Nyolc órakor a kör hivatalos része lezárul. De nem kell még indulnod. Hiszen a kör tagjainak megnyalása hozza magával a szabadabb beszélgetés és megosztás vágyát. Ezért úgy döntöttem, hivatalosan is ott lehet felejtődni még egy órácskára. Akinek megy a busza, vonata, természetesen nem kell senkire várnia, nyolc órakor nyugodtan indulhat.

Mottónk továbbra is:  A megélt mindennapok a legnagyobb tanítóink.

 

A csoport szabályai:

Késni tilos, ha nem érsz oda, inkább ne gyere!

Fél hattól gyülekezünk,teázunk,hangolódunk.) Ügyelünk az est intimitására.

A “játékmester” én vagyok, az egyes feladatok szabályait és azt est folyamát én jelölöm ki.

Kérlek,  figyelj oda, tartsd tiszteletben az instrukciókat!

Megosztó kör esetén egymástól szót el nem veszünk, nem véleményezzük a másik hozzászólását, hacsak maga a feladat nem kívánja ezt meg.

A körben elhangzott minden információ, megosztás bizalmas természetű. Titoktartási kötelezettséget kell vállalnod az est folyamán. Ez nagyon fontos annak érdekben, hogy mindenki meg merjen nyílni.

A feladatok nem kötelező jellegűek. bármikor lehet “passzolni”.

Az est folyamán szabadon lehet teázni, illetve a mellékhelységet látogatni. A nők különösen hajlamosak érzelemáradásos gyakorlatok következtében fizikai szinten is áradni.

Csak azokról beszélünk, akik jelen vannak. Ez alól kivétel a “Hol van”, “Ki tudja, ma miért nem tudott jönni” kérdésekre megadott válaszok a kör elején.

Fontos kiegészítés: Első sorban házasságban, illetve párkapcsolatban élő asszonytársaimat várom, másodsorban azokat a hölgyeket, akik vágynak ennek az állapotnak a megélésére és előre szeretnének tanulni-rákészülni, hangolódni egy kiegyensúlyozott párkapcsolat bevonzása illetve fenntartása reményében, akár szakítás-válás után, másodvirágzásra várva. Az alkalmak egymásra épülnek, de csak annyira, hogy az újonnan érkező, avagy pár alkalmat kihagyó nőtársaink is azonnal be tudjanak csatlakozni a már beindított folyamatokba.

 

Kiegészítő örömforrások: Hozd magaddal azokat a ruháidat, kiegészítőidet, használati tárgyaidat amik az alábbi kategóriák bármelyikébe tartoznak: – nagyon szeretem, de sajnos “kinőttem” – kaptam, szép, tetszik, tudom, hogy máson jól állna, de valahogy nem az enyém – megvettem, de aztán rájöttem, mégsem nekem való – nagyon szerettem, de valamiért már nem tartozik, már nem tartozhat hozzám, de más biztosan örülne neki.

Csak makulátlan darabokat hozz, kimosva, kivasalva, megtisztítva, rendezve, mint egy ajándékot! Lehet tárgyakat is hozni: gyertyát, bögrét, ékszert, könyvet, egyéb hasznos vagy kedves háztartási eszközöket, szintén csakis kifogástalan állapotban. Ezeket betesszük a kör közepére, és ha valamelyik darab az est folyamán megszólít, azt a csoport végén magadhoz veheted és hazaviheted. Ingyen, ajándékba. Persze nem kötelező sem hozni, sem vinni. Ez egy lehetőség, amivel emelhetjük az együttlétek örömfokozatát.

Kiteszünk egy nagy üvegtálat is. Erre hozhatsz aprósüteményt, olajos magvakat, aszalt gyümölcsöt. Ez sem kötelező. Ha van otthon amúgy is… Vagy ha szeretnél a többieknek meglepetést szerezni. Két-három kedvenc teafilteredet is elhozhatod és beteheted a női kör saját teás kosárkájába. Így mindig megmarad a választék.

Várlak szeretettel: Meső

(Azért, hogy ezt a csoportot szívvel és tudással vezethetem, köszönettel tartom összes tanáromnak és tanfolyamvezetőmnek, felsorolni is nehéz lenne őket, és kihagyni sem szeretnék senkit. Köszönettel tartozom azoknak a családoknak és asszonytársaknak, akik az úton kísértek, és akiket figyelve szintén tanulhattam. Első sorban azonban szeretnék köszönetet mondani legnagyobb mestereimnek: páromnak, gyermekeimnek, egész családomnak, elsősorban pedig sorsomnak és annak ajándékozójának.)

2012. febr. 11. 18:33 | még nincsenek kommentek

írta: mesoo
 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Gyepűrózsa...

 

 

 

 

 

 

 

 

Nem csipkebokor, nem vadrózsa, hanem gyepűrózsa. Hatodikos tananyag, természetismeret. Másképpen nem jó, dolgozatban is így kérdeznek rá.

Aztán én még úgy tanultam, nem mindegy, hogy bokor, vagy cserje, másképpen néz ki a szára. Most már úgy fogalmazza a tankönyv, cserje, más néven bokor, szára lehet ilyen, avagy olyan...

Nagyon oda kell figyeljek, nehogy csípőből olyat tanítsak, ami már nem állja a helyét.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Azt továbbra sem értem, hogy a fenyőfáknál miért nincs megemlítve a vörös fenyő, aki történetesen lombhullató... Illetve az sincs taglalva, hogy az örökzöld folyamatosan cserélgeti a leveleit. Örökkön zöld, de azért ő is átöltözik...

Ha pedig valaki megtalálná nekem, milyen magasságokban követik egymást az erdő sávok, tölgy, bükk, fenyő,azt megköszönném.

A tanár néni az iskolában felvilágosított, sajnos nem ezt a tankönyvet akarták megrendelni...

 

 

 

 

 

 

 

 

Egy csomó anyagrészt az osztállyal nem vesznek (természetesen Bogival pont azokkal indítottunk: pl.emberi test és kölcsönhatások). Átfedés eddig a tájékozódás a földgömbön, azt legalább jól begyakoroltuk, és ezen kívül kelleni fog év végéig Magyarország tájegységei, az erdő és a vízpart növényzete és állatvilága. Ma éppen az erdei pajzsikáról tanultunk és az ő gyöktörzséerőlmeg spóráiról .)

A munkafüzet elmegy, viszont a tankönyv nem kompetens vele,pedig ugyanaz a szerző írta. Ezt nem is értem. A munkafüzet tele van olyan feladattípussal,amit a mérésdiagnosztikai továbbképzésen a fejünkbe vertek, hogy helytelen az alkalmazásuk,mert vagy félrevezetőek, vagy kizárásos alapon lehet kilogikázni a válaszokat. Anno a kezünkbe adtak néhány feladatlapot és piros tollal át kellett húznunk a helytelen feladattípusokat. Jelentem, ezt a munkafüzetet agyondekorálhatnám!!!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Továbbra is az internet a legnagyobb segítőnk, remek oldalakat és interaktív feladatlapot találtam. Sajnos egy része fizetős, azokra nem neveztünk be. Van időnk arra, hogy egy-egy tananyagot az érdekességek és különleges információk felkutatásával tegyük még mélyebbé. Nem az érdekel minket, ami az általános, hanem az, ami színessé és egyedivé teszi a növény és állatvilágot. Na és akkor ne is beszéljünk a gombákról... több leírást is orra elé kellett tolnom Boginak, mire elfogadta, nem növény. Azt addig is sejtette, hogy nem állat :)

2012. febr. 11. 15:21 | még nincsenek kommentek

írta: mesoo
 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Mi lesz, ha beletörik az agyvelőm a sok gondolkodásba?...

Egyesületünk alelnöke lemondott. A családja megelégelte a sok társadalmi munkát. Ő is elmegy állásba... Ha nem, akkor a családi gazdaságba, mert a két kicsi most már elég nagy ahhoz...

Valahogy nálunk is megérett a helyzet. Semmi baj nem lenne, ha a szervezői és honlapszerkesztői tevékenységemért fizut tudnék felvenni, vagy ha mindezek mellett lenne három jól fizető szüléskísérésem, és/vagy kéthavonta egy női elvonulásom kunyhóval Cserkúton... meg még volnának ötleteim.

Vannak akik a tanítást emlegetik, de én bizony már nem vágyódom vissza. Max. az onkológián tanítanék, de ott nincs üresedés... Magántanítói babérokra sem vágyom. Azt szeretem csinálni, amit most csinálok. Pontosan azt. elégedett vagyok minden vele töltött másodperccel. Csupán pénzt nem keresek vele. Erőnek erejével szeretném megoldani ezt a helyzetet. De már minden köröttem álló csak legyint: ha három év alatt nem sikerült...

2012. febr. 11. 13:35 | még nincsenek kommentek

írta: mesoo
 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Micsoda hasonlóság...

Van nékem egy kedves ismerősöm-barátnőm. Egyedül neveli a kisfiát és most vesztette el állását a MALÉV-nál. Egyáltalán nem esett kétségbe, mert ő is úgy vélekedik: ha valahol bezárult egy kapu, a közelben biztosan nyílik egy másik. Kértem, küldje el, mivel szeretne foglalkozni, és én közzéteszem... (Privátban önéletrajzok is vannak ám nálam tőle:) Végigolvastam a felsorolást, hát én is ugyanezeket írhattam volna le, ha egy kicsit gondosabban elkezdem megfogalmazni vágyaimat.)

Sok szerencsét, Viki! Ígéretemhez híven postázom az univerzumnak :)

"

Olyan munkát keresek, illetve szeretnék, aminek köze van az íráshoz, szerkesztéshez,
szervezéshez, tervezéshez, kreatív munkához, esetleg a marketinghez, és ahhoz, hogy
értékeket közvetítsünk a világba.
Lehet ez egy könyvkiadói állás, munka egy szerkesztőségben (elsősorban női, vagy
spirituális lapnál), egy web oldalnál, esetleg alapítványnál. Lényeg, hogy a tevékenységnek és
az üzenetnek, amit hordoz, illetve közvetít, számomra vállalható eszmeisége legyen. Olyan,
ami hozzásegít másokat a tudatosabb élethez, az önmegismeréshez, önmegértéshez.
Témáim elsősorban a nőiség, kapcsolatok, gyerekek, család, spiritualitás, tudatosság,
és minden más, ami ehhez kapcsolható.
Győrfi Viktória
06/20/92-33-292
gyviki@yahoo.com
Olyan munkát keresek, illetve szeretnék, aminek köze van az íráshoz, szerkesztéshez,szervezéshez, tervezéshez, kreatív munkához, esetleg a marketinghez, és ahhoz, hogyértékeket közvetítsünk a világba.
Lehet ez egy könyvkiadói állás, munka egy szerkesztőségben (elsősorban női, vagyspirituális lapnál), egy web oldalnál, esetleg alapítványnál. Lényeg, hogy a tevékenységnek ésaz üzenetnek, amit hordoz, illetve közvetít, számomra vállalható eszmeisége legyen. Olyan,ami hozzásegít másokat a tudatosabb élethez, az önmegismeréshez, önmegértéshez.
Témáim elsősorban a nőiség, kapcsolatok, gyerekek, család, spiritualitás, tudatosság,és minden más, ami ehhez kapcsolható.
Győrfi Viktória
06/20/92-33-292
gyviki@yahoo.com"

2012. febr. 10. 21:05 | még nincsenek kommentek

írta: mesoo
 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Bogi és az iskola...

Sajnos nem kaptunk engedélyt halasztásra. Ezért fel kell készülnünk mégiscsak a záróvizsgákra. Ha levizsgázott, kérelmezhetjük az évismétlést. Így szól a menetrend.

2012. febr. 10. 20:55 | 1 komment

írta: mesoo
 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

A nagy átváltoztató, avagy mire van most szükségünk...

Így hívják Elisabeth Davis Életkör című könyvében azt az időszakot, amikor már tudod, hogy valami végleg lezárult mögötted, de még nem tudod, hova tovább...

Hát, valahogy ott vagyok én most. ezért nem írogatok. még a bankban is új aláírásmintát kértek, azt mondták, nem fogadhatják el az új aláírásomat, mert egyáltalán nem hasonlít a régire, és képtelen vagyok leutánozni a saját régi szignómat...

Hogy mi van most? Azonkívül, hogy Bogi remekül van?

Hétfőn megyünk MR vizsgálatra. Végre bekukucskálhatunk, hogy ugye tényleg? A röntgen vizsgálat nem oly régen negatív volt, ezt már említettem.

De mi van még, Mi van velünk,mint családdal? Hát biza, nehézkedünk. Hiszen már mindenki megnyugodott, Bogi meggyőzte a rákot, hogy már nincs rá szükség, most már minden rendben, végre elengedhetjük ennek a családnak a kezét. sokat segítettünk,most már talán elég is volt belőlük, hosszú volt ez az egy év.

Az azonban nem változott, hogy Bogi továbbra is csak ősszel mehet suliba, én továbbra is itthon vagyok vele. az a munka, amit tavaly tavasszal elveszítettem, nem visszaszerezhető. Ami megmaradt, az pedig inkább hobbi, időigényes kedves időtöltések sora, mint a Születés Hete szervezése, vagy az egyesület vezetése, egyéb járulékos önkéntességek.

Szüléskísérésem majd csak későbbre várható. Csupa barát... Ha kapok, megköszönöm, ha nem kapok,én köszönöm meg, hogy részt vehettem :)

Tartós élelmiszerekkel, hála barátoknak jól állunk. Tisztítószerekkel is. Viszont tény, ami tény, ma az albérlet kifizetéséhez kölcsön kellett kérjünk, nem keveset.

Summa summarum, igaz Bogi extra vitaminjai havi szinten már csak 30 000 Ft alatt vannak, de azért ennünk is kellene... És már nem is merem leírni sem, nyafogni sem, hiszen annyi segítséget kaptunk idáig... Ezért is írok mostanában ennyire ritkán... Hogy már ne menjünk senkinek az agyára.

Az biztos, hogy apa egyedül már nem bírja... Valamit muszáj lesz nekem is kitalálni. valami részmunkaidőset, távmunkásat, szeretek dolgozni, nem ijedek meg semmitől. Nyelveket azonban nem beszélek és jogsim sincs. Számítógépen rengeteget dolgozom, íráshoz, szövegszerkesztéshez, adatbevitelhez, honlapszerkesztéshez értek. Régebben takarítani jártam Gyes mellett... Azt is szívesen vállalom. Érdekes, hogy korrepetálásra, gyermekmegőrzésre nem vágyom... 16 év pedagóguspálya :) Úgy látszik, elég volt.

2012. febr. 10. 20:54 | még nincsenek kommentek

írta: mesoo
 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
Régebbiek | Végére »